4-3 a Bruins ellen. Ennis gólja nagyon nagy volt, lefeküdt az egész maci védelem. eddig Boyes elég jól teljesít, nagyon kellett Vanek hogy visszatérjen. 7ik helyen vagyunk. nagypn durva, bár ez még semmit sem jelent. az idegenbeli túra nagyon jól sikerült,még 1 meccs lesz a Leafs ellen,őket meg illene verni
reméljük működni fog, most nem szabad leengedni, itt van a kezünkben a PO lehetősége, hamár eddig feljöttünk ragadjunk is ott. Vanek visszajön,remélem a gólok is vele.
LaFontaine a szurkolók nagy kedvence volt. Az egyik legnagyobb játékos aki valaha nálunk játszott. Nálam Gilber Perrault kívánkozik az élre, mint a legnagyobb, mert ő a klubhűség mintaképe is egyben.
Hecht mégse tudja vállalni a játékot. Helyette visszajött Mancari a farmból. Morrisonn lesz Weber helyett. Kellene a két pont.
Nem tudom, láttátok-e már, hogy az nhl.com-on megint vannak playoff-os "beharangozók" (history will be made), többek köt az easter epic-el. Pat Lafontaine wikis adatlapját e kapcsán néztem át, s láttam, hogy karrierjét megosztotta nálatok meg az islanders-nél (levezetett egy évet NY állam legkevésbé figyelemre méltó csapatában is ). Azon gondolkoztam, hogy egyrészt mik a Buffalo-i vélekedések, a ti csapatotoknak mekkora ikon ő? illetve itt volt igazi franchise player, vagy inkább Long Islanden? Megérte Turgeon-ra elcserélni? 92-93-ban mindketten bőven 100 pont felett voltak, meg utána is viszonylag hasonló karriert futottak be...Mi a vélekedésetek?
Este ne hajtsatok annyira, már a playoffban vagytok !
1.sor
------------ Swear all the pain’s done No trace or tremor here Or am I still numb? Have I been this whole year?
Felépülőben a sérültek/betegek: Vanek, Grier és Hecht is visszatér. Adam, Mancari és Parrish is visszaküldve a farmba. Az edzésen az alábbi sorok voltak:
Bukta a Penstől. Úgy gyűjtöttük a kiállításokat, mint Halloweenkor a gyerekek a cukorkát. Ez pedig sok erőnket elvette. Ha nincs a jól működő PK és Miller, akkor nagyobb lehetett volna a különbség. Sajnos nagyon megéreztük a hiányzókat. Parrish nem mozgott annyira rosszul, de a harmadik gólnál nagyon csúnyán eladta a korongot. A kapura viszont semmi veszélyt nem jelentett. Adam gyenge volt, talán még Mancari volt a leglelkesebb. Boyes és Pommer Vanek nélkül gyenge, sem Adam, sem Gerbe nem tudta őket eléggé "feltüzelni". A második sorban Ennis akart, de Timmy és Staff láthatatlan volt. A bottom6-ből Nieds emelkedett ki, a gól nagyon meghozta a játékkedvét. A védelemmel nem volt olyan nagy gond, nem rajtuk ment el (bár az első gólnál szerintem Weber hibázott)
Kb. negyed óráig játszottunk jól, az elején. Utána már elfogyott a lelkesedés és a sok PK miatt sem tudtunk felpörögni. Mondjuk Fleury ellen amúgy sem megy.
Utolértük meccsszámban a Canes-t és egy ponttal megyünk előttük. Nehéz lesz, de meglehet a PO.
Vanek sem lesz. Beteg. Ő, Hecht, Grier és Kaleta is out mára. Boldogságos. Az edzésen az alábbi sorok voltak:
Adam-Boyes-Staff
Goose-Timmy-Pommer
Mancari-Ennis-Gerbe
Parrish-McCo-Nieds
Az utolsó sor nagyon komoly. Kiváncsi vagyok mennyi jégidőt kapnak.
Boyes végig utazza mostanában egész Észak-Amerikát. Nem semmi távolságot le kell nyomnia, Buffalo-ban még nem is járt :
February 22nd - St. Louis
February 24th - Vancouver
February 25th - Edmonton
February 27th - Calgary
*(traded to Buffalo)*
March 1st - New York
March 3rd - Raleigh, NC
March 5th - Philadelphia
March 6th - St. Paul, Minnesota
March 8th - Pittsburgh
March 10th - Boston
March 12th - Toronto
Az egyik legjobb back-to-back teljesítményünk volt idén. A második harmad kivételével remekül játszottunk. Igazából mind a négy sor hozzátett ma valamit. A Vanek-Boyes-Pommer sor egyértelműen legit 1st line, szinte mindig veszélyt jelentenek, ha jégen vannak. A második sorból csak Timmy-t kellene eltüntetni és jó lenne. Sajnos Kaleta megsérült, egyelőre nem tudom milyen súlyos. A védelemben Sekera egy állat. Ma is két assist, utolsó 5 mérkőzésen 10 pont. Védőként. Mondjuk nem tudom mit kellett volna még tennie, hogy ő legyen a first star a héten az NHL-ben. Mellette Montador is jó. Myers és Butler is nagyon érzi egymást. Most Morrisonn takarítanám el, mert Weber nélkül fos. Enroth több védéssel bizonyította, hogy lehet rá számítani backup-ként. Mehet vissza a farmba, mert bármikor fel tudjuk hívni, ha kell. Maradjon formában odalent.
megvan a Wild elleni meccs is.3-2 re hoztuk OT-ben, NIEDS GÓÓLt lőtt Enroth-t fenn kellene tartani. a 4 meccsből eddig 3 hoztunk + 1 OTL. 8ból 7pont. ez eddig kitűnő.
Nagy győzelem volt!! Az utolsó 10 road meccsünkön 8-1-1 a mérlegünk
Ennis és Gerbe voltak a legjobbak majd megdöglött mind a kettő a jégen. Sekera meg micsoda rushokat nyomott. Vanek lassan tényleg playmaker lesz de szükség is van most rá mert Timmy nem igazán látja el ezt a feladatot mint ahogy a mai meccsen is egy nagy 0 volt.
Mancari felhívásának örülök jobb lesz mint Grier
Itt a playoff gyereke innen most már ne szúrjuk el
Grier kiesése miatt felhívtuk Mancari-t. Enroth fog védeni. Azért milyen lehet Lalime-nak, hogy felhívunk valakit, hogy pihenhessen Miller? Mondjuk elég jól veszi, szerintem vissza is vonul év végén. Edzőnek eltudnám képzelni nálunk. Ha már Kevyn Adams-t betáraztuk.
Az első harmadot leszámítva nem volt vészes a produkció, de kellett egy nagy adag mák, meg hogy ilyen formában lévő Flyers-szel találkoztunk. De a lényeg a két pont. Három meccs lement a hét mérkőzéses road tripből, eddig öt pont. Remek.
Zett, ez nagyon jó stream, honnét találtad, megkérdezhetem ?
A meccsre meg beszálttam a harmadik harmadban, elég megnézésre érdemesnek tűnik, McCo Niedszel minek ?
Ehhez képest nagyon jó kis shifteket letud szerintem most .. és már 2vel húzott a Philly, láttam statokban, durva
A harmad végére felpörögtünk. Ruff is belátta, hogy az alapsorok nem voltak jók. Boyes centerként nem muzsikál rosszul. Ennis meg egyre jobb, bár néha túlvállalja magát.
mennyi? tudtam hogy sok SH gólt kapunk.de ezzel is kezdhetnének valamit. nem tudom melyik 2 ember volt az aki otthagyta de észre se vették hogy ott maradt a kapunk előtt Timonen. már mentek előre
Szezonbeli tizenvalahanyadik SH gól. Már nem számolom. Ez Vanek hibája volt. Belelövi nagy ziccerben a kapusba, majd elveszíti a korongot a saját harmadban.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.